Vezetői coaching

  • Női vállalkozóként, vezetőként gyakran több kihívásnak kell megfelelnie. Feladatai egyre csak gyűlnek. Egyszerre kell megfelelni karrierjében és a családjában. Túlhajszolt, kialvatlan. Felőrli, hogy sehol sem tud igazán jól megfelelni. Közös munkánk során segítek kialakítani egy hatékonyabb rendszert, megkeressük az optimális egyensúlyt a munka, a család és önmagunk között. Így képessé válik hiteles vezetőként, nőként és anyaként céljai összehangolására.
  • Fókuszba helyezzük a vezetői és magánéleti szerepek összeegyeztetését, a nőiesség megélését mind a munkában, mind a párkapcsolatban, a női vezetői lét státuszproblémáit, a női energiák hatékony működtetését.

Személyes konzultáció

  • Időtartama: 1 óra, szükség esetén 1,5 óra
  • A megkeresésnél kérem, hogy jelezze röviden, hogy milyen területen szeretne változást az életében.
  • Megbeszélünk egy időpontot az első konzultációhoz.
  • Az első beszélgetésből határozzuk meg a változási célokat. Ezután hetente szükséges találkoznunk a hatékony munkához. Mindig kap feladatot, mellyel tud dolgozni a változáson önmagában és a világában.
  • Addig dolgozunk együtt, amíg elsajátítja az önfejlesztés képességét és már önállóan is tud haladni a megkezdett úton.

Online konzultáció

  • Időtartama: 1 óra, szükség esetén 1,5 óra
  • Amennyiben nincs módunk személyes találkozásra a nagyobb távolság miatt, a konzultációk megoldhatóak online formában is, Skype-on. Sokan még idegenkednek tőle, de a videochates formát is könnyen meg lehet szokni és nagy segítség tud lenni.
  • Menetét tekintve mindenben megegyezik a személyes konzultációnál leirtakkal.

Keressen bizalommal!

Keressen elérhetőségeimen, vagy tegye fel kérdését itt!